FANDOM



Ez az oldal a Helytörténeti Klub számára jött létre, mint egy lehetőség az online megjelenésre, illetve mint munkafelület.

A klubról Szerkesztés

A Tájérték pályázat összeállítása során a munkában részt vevő személyek hozták létre a klubot még 2010-ben, mely a település múltjával kapcsolatos dokumentumokat, történeteket gyűjti, rendszerezi, digitalizálja. Rövid távú célként egy virtuális falumúzeum kialakítását tűztük ki, hosszú távú célunk pedig egy olyan kiadvány összeállítása, mely méltó folytatása, kiegészitése Góg Mátyásné Herceghalom monográfiája című könyvének.

Ha érdekel a klub működése, szívesen besegítenél a helytörténeti kutatásba, vagy csak érdekel a téma, a Kulturális egyesület menüpont alatt többet is megtudhatsz a klubról!

A tervek Szerkesztés

Klubfoglalkozás havi egy csütörtök délután lesznek, pontos időpontok februárban! - Feladat a összegyűlt hang- és videoanyagok feldolgozása.

A XX. század Szerkesztés

Lipka Dorottya: Herceghalom története a XX. században című szakdolgozata, mely a település XX. századi történetét dolgozza fel. Szeretettel várjuk a témákhoz kapcsolódó dokumentumokat, történeteket, fotókat. (A teljes anyag még nem került feltöltésre, ezek csak az első fejezetek, egyelőre mellékletek nélkül)


A régmúlt Szerkesztés

A mai Herceghalom Magyaroszág szívében fekszik, Budapesttől nyugat felé haladva az M1-es autópálya 26. kilométerénél. (1.sz. melléklet)

A falu környékén 8 kisebb-nagyobb puszta található. A történelem folyamán ezek többször tartoztak a településhez, de emellett önálló életet is éltek. Észak-nyugati irányban terül el Móricz-major és Háromrózsa, dél-nyugatra Botpuszta és Richárd-major, dél-keletre Dávid-, Klementina- és Paszkalin-major, észak-keletre pedig az egykori Kozárom. (2.sz. melléklet) A régészeti leleteket a faluhoz tartozó két patakhoz viszonyítva határozták meg. A Kígyós-patak északtól ered és dél felé haladva kettészeli a községet, a Békás-patak a keleti részen folyik ugyancsak észekról délre, követve a faluhatárt. (3. sz. melléklet)

A XX. század építkezései fordulatot jelentettek az eddig ismert történelemben. Számos lelet került elő a különböző korokból, melynek nagy része a Szentendrei Ferenczy Múzeumban található. Az őskorból töredékek, valamint cserepek utaltak a település életére. A bronzkori ásatások bekarcolt vonaldíszítésű cserepekből és formázott fazékperemből álltak. A két patak közötti dombtetőn helyezkedik el a mai Simon-tanyának, előtte Mohácsi kocsmának és az 1890-es évek végéig Ürestarisznyának nevezett épületsor. (4.sz. melléklet) A mellette lévő területen 211-re keltezhető jelirattal fogadalmi oltárkő került elő. (5.sz. melléklet)

A kozáromi dombon III. és IV. századi kerámiatöredékek, valamint a méhkas alakú gödrök metszetei alapján arra lehet következtetni, hogy a környező dombokat magába foglaló település központi villája és hozzá tartozó gazdasági épületek itt álltak körülbelül a IV. század közepéig. A XIII-tól a XIV. századig keltezhető díszitett kerámia is előkerült. Ugyancsak itt a késő középkorból cserepeket és állatcsontokat találtak. A dombon templom nyomait fedezték fel, de sajnos 1873-ban kiszedték az alapfalait. (6.sz. melléklet) A lelőhelyet a Pilis megyei Kozár faluval azonosítják. Nevét a kazár néptöredéktőlkapta. Egyetlen középkori említése 1469-bőr maradt fenn, Bia szomszédjaként szerepel. A XVIII. és a XIX. század első felében Herceghalmot Csonkatebének nevezték. Az újkori elnevezés valószínüleg a rövid életű, a XIV. századra már lakatlanná vált falu nevét őrizte meg. Írásos oklevél csak 1662-ből maradt fenn, mely szerint I. Lipót más pusztákkal együtt Csonka Töbe praediumot elajándékozta. A XIX. században a falu az összes majorral együtt Sándor Móric – a reformkor egyik kiemelkedő sportembere – tulajdona lett. Nemcsak lovas bravúrjaival hívta fel magára a figyelmet, hanem házasságával is, melyet Metternich osztrák kancellár lányával kötött. Lányukat Pauline Clementine-t Metternich Richard Clemens Lothar herceg vette feleségül. Így Herceghalom és a körülötte lévő területek 1856-tól a földreform végrehajtásáig – 1945-ig – a Metternich-Sándor család uradalmához tartozott. Néhány puszta ma is az ő nevüket viseli, mint Kelementina- és Richárd-major. A földesgazda még az 1900-as évek elején a cselédek gyermekeinek egy iskolát, pontosabban egy tantermet tanítói lakással és a major mellett kialakuló temetőbe egy kis kápolnát építtetett.

Ez volt az alapja a mai településnek.


A századforduló utáni 10 év Szerkesztés

A századforduló után a major a „négyszögből”, vagyis a négy sor cselédházból, egy magtárból (7.sz. melléklet), egy ló-, egy ökör- és egy tehénistállóból állt. A gyerekek az egytantermes iskolában Pásztor Ferenc tanító vezetésével tanultak. A férfiak a földeken dolgoztak, és az állatokat gondozták, a nők a caslád birtokában lévő 200 négyszögöles kertet művelték és a háztartást vezették. Fizetést negyedévenként kaptak, 2q búzát, 1,5q rozsot és 11 pengő fertálypénzt. 1912-ben a nyugodt, keményen dolgozó cselédeket a biai Földmunkások Országos Szövetségének napszámosai zavarták meg. A szerződésük letelte miatti bonyodalmak miatt egynapos sztrájkot tartottak, aminek a hatósági közbenjárás vetett véget. A közelgő háború miatt a férfiakat besorozták katonának. Csak az asszonyok, gyerekek és idősek maradhattak itthon. Az 1916-os esztendő felhívta az ország figyelmét Herceghalomra. Ugyanis Magyarország egyik fő vasútvonala, a brucki vonal érinti településünket.

A vasút Szerkesztés

A Bécs-Győri Vasút 1836-ban felvetett terve volt az első olyan vasúthálózati terv, amely a Magyaroszágon építendő vonal gondolatával is foglalkozott. A vonal megépítésének oka az volt, hogy a dunai gabonaforgalom Gönyűig, Győrig bonyolódott, csak kedvezőbb vízállás esetén lehetett Mosonig is eljutni. Innen az közúton, zömében Bécsbe került továbbszállításra. A Kormány emiatt is fontosnak tartotta, hogy Budapest és Bécs között az ő befolyása alatt álló vonal-összeköttetés létesüljön, ezért az állam kívánta létesíteni a buda-újszőnyi vonalat. Mivel a társaság bécsi igazgatótanácsa minden egyezkedési kísérletet ridegen visszautasított, Tisza Kálmán miniszterelnök a bécsi igazgatótanács kikerülésével, közvetlenül a párizsi részvényesekkel tárgyalt. Az 1882. június 8-án létrejött Államszerződés az alábbi fontosabb határozatokat hozta. Az Osztrák Államvasút-Társaság székhelye a magyarországi vonalaira, bányáira, gyáraira és uradalmaira nézve ezentúl Budapest legyen. Valamint a társulat átadja 1881. január elsején a bécs-újszőnyi vonalának magyar határszéltől Újszőnyig terjedő részét a magyar államnak, helyette a vágvölgyi vonalat kapja cserébe.

1884. júlus 15-én a vonal utolsó szakasza is elkészült, 10 év múlva pedig a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal második vágányát is lefektették.

1916. december elsején éjszaka szörnyű vasúti szerencsétlenség történt (8.sz. melléklet). Olyan arányú katasztrófa, amelyre a Magyar Államvasutak vonalain még nem volt példa. A Ferenc József bécsi temetéséről jövő 3. számú gyorsvonat, amely zsúfolva volt utasokkal, és amelyen a különvonatról lemaradt számos főrend, méltóság é képviselő is utazott, Herceghalomnál teljes gyorsasággal beleszaladt a gráci személyvonatba. Az összeütközés akkora volt, hogy a bécsi gyors mozdonya és első vagonjai, valamint a személyvonat hátsó része összeroncsolódtak. 69 halott és 150 sebesült volt a katasztrófa áldozata.

Ferenc József temetését követően két különvonaton jöttek haza főrendek, képviselők és egyéb előkelőségek 1916. november 30-án este. Az első voant pontosan érkezett meg, a második, amelyen Harkányi, Ghillányi és Sándor János minszterek is utaztak pár perces késéssel futott be a Nyugati pályaudvarra. A két különvonat ellenére is sok főrendi képviselő maradt Bécsben, ők a 3. számú vonattal akartak Bruckon át Magyaroszágra jutni. A bécsi gyorsvonat menetrendszerint 19 óra 20 perckor indult volna és 23 óra 47 perckor kellett volna megérkeznie a Keleti pályaudvarra. A vonat azonban majdnem félórás késésssel robogott ki az Ostbahnhof üvegtetős csarnokából. A gyorsvonat előtt már elindult a képviselőkkel a különvonat, temetésről jövő katonai küldöttségek. A bécsi gyors kocsijaiban a hadsereg színe-java szorongott polgári utasokkal együtt, akiknek soraiban állami törvényhatósági tisztviselői és egyéb közönség volt. Mindenki a gyászünnepségről igyekezett haza. A kalauzoknak sem volt könnyű dolguk. A gyorsvonatra ugyanis sok olyan ember is felült, akiknek csak személyvonatra szólt a jegye, de a különbözetetet szívesen megfizette volna, csak minél hamarabb hazatérhessen.

A gyorsvonaton utazott még báró Haza Sámuel honvédelmi miniszter és Belicska vezérkari ezredes közös szalonkocsiban. A miniszter 1 óra 10 perces késésnél Komáromban lecsatoltatta kocsiját a vonatról, mert nem akart késő éjszaka érkezni Budapestre. Az éjszakát így termes kocsijában töltötte a komáromi állomáson és csak a reggeli bécsi személyvonathoz csatlakozott.

A báró és a vezérkari ezredes mögötti kocsiban Thallóczy Lajos, Szerbia polgári kormányzója utazott. Thalloczy 1857-ben született Pesten. 23 éves korában már egyetemi magántanár, egyben az országos levéltár titkára. 40 évesen kormánytanácsos és az udvari kamarai levéltár igazgatója. 1896-ban udvari tanácsos, 1912-ben titkos tanácsos lett. 1915-től Szerbia polgári adjutánsa, a Magyar Történeti Társulat elnöke (9.sz. melléklet).

A Keleti-pályaudvarról az 1309. számú 21 óra 15 perckori nduló személyvonat majdnem kétórás késéssel indult el. Hazaigyekvő néppel, szabadságolt katonákkal és Komáromba igyekvő szabadságról visszatérő legénységgel telt meg a többnyire III: osztályú kocsikból álló vonat. A szerelvény óvatosan haladt, azonban a szembejövő és különvonatok sokasága miatt késése egyre nőtt. A herceghalmi állomásra fél 1 előtt fuotott be. Az egész vonat aludt, az állomáson is csak a szolgálatos forgalmi hivatalnok és egy váltóőr volt ébren. A brucki vonal kettős vágányú, az állomás háromvágányú. A bécsi gyors mindig a 2. számú vágányon haladt, a gráci személy pedig a harmadikra szokott megérkezni. A forgalmi rend felbomlott a sok Bécsből hazatérő különvonat miatt és a gráci vonat a 2. vágányra robogott be. Váltón keresztül kellett volna az 1308-as számúnak kitérnie még az állomáson túl a bécsi gyors elől, amely ugyancsak a 2. vágányon igyekezett Budapest felé. Kis várakozás után menesztette a forgalmi szolgálattevő a személyvonatot. Lassan indult meg a hosszú kocsisor és két perc múlva már a váltókon csattogtak a mozdony kerekei. Éjfél után 24 perccel dübörögve váltott át a másik vágányra a lokomotív, a poggyászkocsi és z első személykocsi. Ekkor villantak fel az éles kanyarból a 80 km/h sebességgel rohanó gyorsvonat lámpái néhány százméternyire a váltótól. A pillanat ezredrésze alatt rettenetes erővel belevágódtak a majdnem derékszögben álló személyvonatba. Fülettépő robajjal mállott két kocsi porrá a hatalmas kerekek alatt. A letépett hátsó részt pedig elkapta a vad iramban már kissé lassuló gyors és ragadta magával a roncsot addig, amíg emberi kézzel meg nem fékezték további futását. A gyorsvonat mozdonyának eleje épen maradt, de hátulsó része felugrott és szakaszokra tépte szét a szerkocsit. A vonat vége felé haladva egy szalon- és egy I. osztályú kocsi egymásba préselt romjai következtek. A többi szerelvényben az összeütközés ereje aránylag kisebb volt, csak egyes szakaszok lapultak össze harmonikaszerűen. A tragédia pillanatában Vida János főgépész leugrott a mozdonyról, a gyors vezetője, Kiss IV: István fűtő azonban a gépen maradt, de a karcolásoktól eltekintve épen menekült meg. A személyvonat vezetője Dollak Károly sem szenvedett sérülést, de az utasok közül súlyos áldozatokat követelt a katasztrófa.

Amikor végre megállt a bécsi gyors, halálos csend lett, majd felszakadtak a rémült kiáltások. A bátrabb utasok leugrottak az épen maradt kocsikról és menekülve a roncsoktól futottak az éjszakába.

Gyors, imbolygó fény közeledett az állomás épülete felől, a forgalmi hivatalnok futott ki egy lmpással. Rémülten érdeklődött a szerencsétlenség felől. A koromsötétben azonban nem lehetett átlátni a baleset nagyságát és senki nem volt lyan állapotban, hogy felvilágosítással szolgált volna. Csak az összetorlódott roncsok és az iszonyatos pusztulás beszélt.

A vasúti tiszt az állomási irodába rohant és a sürgönykészüléken a legnagyobb vasúti szerencsétlenség hírét küldte szét. Félóra múlva egy mozdony és négy kocsi közeledett óvatosan a helyszínhez. 500 méterre megállt, majd 30 német katona rohant a roncsokhoz. A mentést a Bicsként veszteglő transzport emberei – porosz tüzérek, szász lövészek – fáklyák mellett kezdték meg ásókkal, szekercékkel. A roncsokból hatalmas máglyákat raktak és fényénél a mezőn segélyhelyeket rendeztek be. A halottak nagy része katona volt. A németek sátorlapra fektették a holtakat és a pálya szélére vitték őket. A félig ép kocsikból a sebesülteket és a megmenekül utasokat hordták ki. Elküldték a bámészkodókat, biztonságba helyezték a szétszóródott értéktárgyakat és a túlélőket az ép kocsikba csoportosították. Közben futólépésben megérkezett őreikkel 40 orosz fogoly.

A személyvonat hátsó része összeroncsolódott, a postakocsi a nagy nyomástól kidomborodott. Thallóczy termes kocsija szilánkokra hasadt. Ez a kocsi könnyebb építésű volt, így a nagy nyomástól összeroppanva a magasba ugrott és az oldalára fordulva a pályára zuhant. A teteje levált, a kcosi pedig kinyílt, mint egy gyufásskatulya. A berendezés egymásra borult, a kékkel párnázott oldalfalakról leszakadt a posztó és a gyapotbélés rongyokban kifordult. Thallóczy Lajoson kívül dr. Jungerth Mihály, a belgrádi kormányzóság poltikai osztályának főnöke, Thallóczy titkára és Spetzler Mizzi kisasszony, Rhemen altábornagy, szerbiai kormányzó unokanővére utazott. Itt tartózkodott Vörös Péter kalauz, termeskísérő is. Az utastársak szerencsére megmenekültek, Thallóczy Lajost azonban a ráborult fűtőkészülék álmában megölte. Holttestét reggel 7 óra körül szabadították ki. Koponyáján hatalmas seb tátongott, mellkasa az irtózatos nyomástól összeroppant. A fűtőkészülék csöve átszúrta alsó lábszárát. A testet a nyílt mezőn fektették le, és durva pokrócokkal takarták le. Reggel a Johannita-rend kórházvonata vitte Budapestre. Az ezt követő I. és II. osztályú kocsiknak a termes kocsi felé eső része is a katasztrófa áldozata lett. Ebben a Ferenc József Intézet növendékei tértek vissza a bécsi temetésről. 19 növendék és 3 tanár tartózkodott a kocsiban. A tanulók közül egy életét vesztette. A többiek súlyosan megsebesültek. Személyes holmik, sorba fektetett halottak, sebesültek a roncsok mellett. A sebesültek halottfehér arccal, sápadtan vártak a mezőn, a hirtelen kerített szénán, a bakterházban és az állomás épületében. Fridli Lajos, a herceghalmi állomásfőnök azonnal értesítette a szerencsétlenségről a budapesti főnökséget, amely rendkívüli gyorsasággal intézkedett a mentési munkálatok megkezdése érdekében. Már közvetlenül az összeütközés után Guillaume ezredes vezetésével megkezdődött a mentés. Dr. Haraszthy vezértörzsorvos, egy ezredorvos és egy segédorvos szedték össze a sebesülteket. Fél 2-kor riaszották a budapesti mentőket. 3 autóval 14 perc múlva már a Keleti-pályaudvaron volt az egyesület. Itt dr. Kovách Aladár udvari táncso, a mentőegyesület igazgatója, dr. Sebők Zsigmond főorvos és 10 mentőtiszt 8 ápolóval, valamint dr Révész MÁV orvosok szálltak fel a segélyvonatra, amely éjjel2-kor robogott ki a pályaudvarró. Boxch főtörzsorvos, Zborovszky és Burwinkel orvosok Ferencvárosban szálltak fel. Újabb különvonat indult a mentővonat után a Keletivől. Tolnay Kornél, az államvasutak elnökigazgatója, Horváth miniszteri tanácsos, Hollosy Géza osztályfőnök, Preisach Alfréd főfelügyelő és Ofner József központi üzletvezető utaztak vele ki a katasztrófa helyszínére. Komáromból is elindult ezzel egyidőben egy segélyvonat, hogy elszállítsa a sebesülteket a komáromi kórházba. A német Johannita-rend Ferencvárosból induló kórházvonata reggel érkezett meg. Hajnalban a köd mögött felkelő nap megvilágította a pusztulást, a baleset színterét. Az áldozatok nagy része a személyvonat III: osztályú utasaiból került ki. Közvetlenül a katasztrófában 66-an vesztettk életüket, majd december 3-án két újabb holttestet találtak a roncsok között. Egy utas ak órházban halt emg. A baleset során 150 fő sérült meg. Az ép utasokat egy nyolc vagonból összeállított vonat szállította Budapestre. A helyszínre a MÁV balesetvizsgáló szállt ki, amely megállapította, hogy Győrött egy különvatot engedtek a 3. számú bécsi gyors elé, és így öt perc távolságra, blokktávolságra közlekedtették a két gyorsvonatot. Ezt az ötpercnyi időközt akarták felhasználni arra, hogy a személyvonatot átengedjék a 2. vágányról a forgalmi vágányra. Vida János főgépész vallomása ellentrmondásos volt, a valós tényt nehezen lehetett megállapítani belőle. Vallomása szerint, amikor észrevette a bajt, lassított, de a katasztrófát nem tudta megakadályozni. A mozdony fűtője azt vallotta, hogy a szemafor jelzője pirosra állt, de nem volt kivilágítva, és csak annak elhagyása után vették azt észre. A balasetvizsgáló bizottság ezek után megállapította, hogy az előjelző szemafor lámpájában egy széndarab volt, de hogy miképpen kerülhetett oda, nem tudták megállapítani. Amikor a mozdonyvezető hirtelen fékezett, már késő volt. Minthogy Vida mozdonyvezető nem járt el kellő elővigyázatossággal és ellentmondásba keveredett Kiss IV. István fűtő vallomásával is, ezért december 3-án a pestvidéki ügyészség fogházába vitték, ahol dr. Neuberger Aladár vizsgálóbíró előtt Vida fellebbezett a letartóztatósái végzés ellen. (10. melléklet)

Herceghalom területén, a régi vasútállomással szemközti domboldalon a szerencsétlenség emlékére gesztenyefaligetet létesítettek. (11. melléklet) Valamennyi halottra való megemlékezésül egy-egy gesztenyefát ültettek, melyek a mai napig is láthatók a dombon.


A két világháború között Szerkesztés

1920-ban 362 lakosa volt a tanyának. (12. melléklet) A népesség nőtt, 1918-ban hazatértek a férfiak a frontról, a hadifogságokból, népesedtek a családok, kezdték kinőni a lakásokat. Mivel a cselédeknek és a falusi lakosságnak nem engedték a szabad költözködést, valami „véletlen” folytán 1921. január 21-én tűz ütött ki a major környkén. A tűz következtében az összes szénakazal leégett. 1924. június 13-án pénteken nagy erejű orkán pusztított a környéken. A délelőtt még csak készülődő vihar délutánra teljes erővel kitört. Az újabb katasztrófa ismét megnehezítette a herceghalmiak és a tanyasiak életét. A 30-as évekre csökkent a népesség, sokan elhagyták a települést a megnhezült életfeltételek miatt. (13. melléklet) 1931. tavaszán a MÁV megkezdte a Budapest-Hegeyshalom vasútvonal villamosítását. Az első menetrend szerint villamos vontatású vonat Komáromig 1932. szeptember 12-én, míg Hegyeshalomig 1931. október 23-án közlekedett. Az Árpád nevű sínautóbusz 1934. december 15-től haladt át Herceghalmon a Budapest-Bécs közötti vasútvonalon. Az évtized vége felé közeledve megint összeszedték a férfiakat és elvitték őket katonának. Az asszonyok, gyerekek és az idősek maradtak itthon. Rájuk várt a létfenntartás, a kemény munka a földeken és a háztartásban.


A II. világháború alatti évek Szerkesztés

A második világháború ideje alatt a település a pusztákkal együtt Klementina hereghnő tulajdona volt. Férjének, Metternichnek emellett még 99 tanyája volt. Kerek száz, vagy annál több nem lehetett, mert amellé már katonaságot kellett volna fenntartania. A falu, a ma Sándor udvarnak nevezett négyszög elhelyezkedésű házsorokból állt. (14. melléklet) A négy sorházban csak gazdasági cselédek éltek., Móricz-majorban hat család. Minden tanyár valamilyen gazdasági tevékenység folyt: Kozáromban és Klementinben juhokat, Boton üszőt, Paszkalinban szarvasmarhát tenyésztettek.

A juhászoknl 9-10, a többi családnál 4-5 gyerek született. Ha kevesebb volt, szájára vette a nép őket. A négyes-konyha volt a jellemző a háztartásokra. Egy helyiségben egy közös konyha működött négy sparhelttal és ebből nyílt a négy lakás. Mindenki látta mit főz, hogyan él a többi család. Móricz-majorban egy fokkal jobb volt a helyzet, a négyest felváltotta a kettes-konyha. Metternich nem fordított sok gondot a lakásokra. Villany nem volt, petróleumlámpa világított. A lakásokat földes lakásoknak nevezeték, az úgynevezett padlót tehéntrágyával öszekeverve egyengették. Egy sor ház kilenc lakásból állt, mindegyikhez tartozott egy padlásrész. A padlásokra a ház két végén lehetett felmenni. Csak olyan emberek éltek Herceghalomban és a környező majorokban, akik a Metternich uradalom cselédei, munkásai, alkalmazottai voltak. Ha valakire nem volt szükség, január elsején felmondtak neki, és április elsején felpakolták a családjával együtt, majd lerakták őket a határban, szélnek eresztve őket. A háború előtt és alatt látástól vakulásig kellett dolgozni, vetni, aratni. Télen jeget vágtak, amivel a tejet hűtötték. A pataknál lévő jegestó mellett egy nádfedeles jégveremben tárolták a jeget, amit utána szekerekkel hordtak el. Ezenkívül az istállók javításával foglalkoztak és az évi kukoricatermést morzsolták. Mindenkinek volt egy ugynevezett „kiskönyve”, amiben leírtákmit csinálta, mettől-meddig. Ez alapján volt a bérezés. A fizetést termény formájában kapták a beosztásnak megfelelően. A parancsoló emberek - ilyen volt a magtáros és a csősz – évente 20q gabonát, 10 méter fát, naponta 2 liter tejet kaptak, míg egyszerű cselédek évente 16q gabonát, 8 méter fát, naponta 1 liter tejet. Emellett a cselédeknek negyedévenként 20, a parancsolóknak 60 pengő fertálypénz járt. A munkahely mellett otthon is gazdálkodtak az emberek. Saját kukoricaföldjük termett annyit, hogy hízót, baromfit tarthattak. Így az élelem, a megélhetés biztosítva votl, de pénznek mindig szűkében voltak. Bevásárolni Herceghalomban nem lehetett, legközelebb Bián vagy Zsámbékon volt üzlet. A falu nagy része a biai Hangya szövetkezet boltjába járt, mert itt kaptak hitelt. Mindenki vallásos volt, misére a helyi katolikus kápolnába járta, minden vasárnap reggel nyolckor. Az uraságok külön hellyel rendelkeztek. A reformátusok a biai istentiszteletet látogatták. Télen a legszegényebb családoknál csak az tudott misére menni, aki a leggyorsabb volt és legelőször felöltözött. Csizmája mindenkinek volt, mert az kellett a munkához, de a téli kabát már drága holminak számított. Botpusztán egy románkori templom állt a hívek rendelkezésére, amely még ma is a boti domb dísze (15. melléklet). Ide jártak misére Dávid-, Paszkalin-, Klementin-, Richárd-majorból és természetesen Botról. Az oktatás két népiskolában folyt, az egyik a háromrózsai majorban Kollár tanító, a másik pedig Szapóry István vezetésével Herceghalom központjában működött. Minden iskolához negyed hold faiskola tartozott, melyben a gyerekek a tanítók irányításával a fatermesztésben is oktatást nyertek. A háromrózsai iskolába a rózsaiak, Klementin- és Richárd-majorbeli gyerekek jártak. A falusi iskola a móricz-majori és kozáromi cselédgyerekeket oktatta. Abban az időben egy tanító tanított nyolc osztályt, reggel nyolctól délután négyig, egy órás ebédszünettel. A háború után a pusztabeliek is a falusi iskolába jártak be. A benti tanító szigorúbb volt, mint a majori. Tanítás után kézenfogva, fegyelmezetten kellett elhagyni az iskolát. A 45 tanuló a tíz méter hosszú, négy méter széles és három méter magas teremben tanult. A tanító bent lakott az iksolában, később a lakásból is terem lett. A tanítási év szeptembertől a búzavirág leszedésének idejéig, június közepéig tartott, a tanulók vizsgával zárták az évet a feldíszitett iskolában. Az ötvenes évekre már két terem szolgálta az oktatást. Az egyikben az alsósok, a másikban a felsősök tanultak. Orvos nem volt a faluban. Ha valaki beteg lett, felrakták a szalmás kocsira, betekarták pokrócokkal és elvitték dr. Steer Márrtonhoz, majd később dr. Szászhoz Biára. A hivatalos ügyeket is a szomszéd községben kellett intézni. A templomi eskövő a helyi kápolnában volt, de a polgárira már Biára utaztak. Egy postakocsi segítette az életet. Naponta 10-kor indult a szomszéd faluba, elvitte a tejet, a postát és 1-kor jött vissza az újsággal, levelekkel. A közbiztonságra csendőrök ügyeltek; a csendőrpihenő Móricz-majorban két ügyeletessel működött. A lopást, amie kkor gyakori volt a pénzhiány miatt, 48 órán belül kiderítették. Az emberek tisztelték őket, de féltek is tőlük, így ez volt az alapja a biztonságnak. A rengeteg munka mellett jutott idő a kikapcsolódásra is. A háromrózsai „szórakozóhely” Víg Dániel kocsmája volt, ami az államosításig működött. A kocsmában szilveszterkor, pünkösdkor és egyéb ünnepekkor cigányzene mulattatta a puszta- és falubelieket. A másik irányban lévő Mohácsi kocsma is szívesen látta elborozgató vendégeit. Július utolsó vasárnapján és hétfőjén tartották a búcsút, a biai búcsúval azonos napon, Anna napon. Herceghalomba egy árus jött és édességet árult. Karácsonykor a gyerekek házról házra jártak énekelni. A családok karácsonyfát állítottak, feldíszítették és este énekeltek. A vacsora után elborozgattak. Ha valamit el akartak adni, mindent az etyekiek vettek meg. Így a Karácsony esti bort kukoricáért, szárért, levélért cserében kapták meg. Húsvétkor a locsolók sütemént és poros tojást kaptak a lányoktól. Igazi változást csak a háború utolsó évei hoztak. 1944-ben a vásárlás komoly gondokat okozott. A biai boltnál a helybeli és más falubeli lakosok családtagjai felváltva várták az üzlet nyitását, ahol vagy kaptak árut, vagy nem. Addigra a mai település helyén mindenhol ágyúkat állítottak fel. 1944. december 24-én, Szenteste végre felszabadult Herceghalom. A II. és III. Ukrán front csapatai szabadították fel. A felszabadító harcok egyik fontos célja volt Budapest körülzárása és felszabadítása. A III. Ukrán front Tolbuchin marsall vezetésével 1945. januárjában Etyek felől közeledett, hogy Esztergom felé haladva egyesüljön a II. Ukrán front katonáival. A német csapatok Háromrózsa felől közelítettek. A szovjethadvezetés nem folytatta nyugat felé az előrenyomulást, amíg Budapestet fel nem szabadította. Ezért a megyehatárnál állófront alakult ki (16. melléklet). Herceghalmot 1945. január 7-én ki kellett üríteni. Az oroszok kutyákkal jöttek a faluba, mindent bezárattak, egy-két ruhát vihettek csak magukkal az emberek. Élelmiszert pedig zsákban, amennyit a rövid idő alatt össze tudtak pakolni. A lakosságot, ami asszonyokból, gyerekekből és idősebb férfiakból állt, biai családoknál helyzeték el. Az oroszok munkára kényszerítették ott a nőket is, de helyettük a meglett korban lévő öregek mentek dolgozni. Nehéz időket éltek át az ideiglenesen betelepítettek messze otthonuktól. Március végén, Húsvétkor végre hazamehettek a herceghalmiak. Amikor visszatértek, az orosz csapatok még nem mentek el. a helybeliek hiába zárták be az ajtókat, amikor elhagyták a falut. Visszatértükkor mindent nyitva találtak, lovek voltak a lakásokban. A padláson lévő lisztet, korpát, kukoricát felélték, az ágynemüket, ruhákat széttépték. Rövid idő múlva az oroszok is elhagyták a falut. Szinte semmi nem maradt, minden elhordtak. Az egykori Metternich földeken, ami már állami tulajdont képezett, a hazatértek kukoricát böngésztek kukoricaprószának, kenyérnek. A kifosztott településen új életet, minden előlről kellett kezdeni.

Az új élet kezdete Szerkesztés

Az 1945-ben elfogadott földtörvény értelmében a birtok egy részét szétosztották a volt cselédek között. 5 hold földet kapott mindenki és ehhez hozájárult még annyiszor 1 hold, ahány gyerek volt a családban. 12-16 órát dolgoztak, nehezen, vagy nem is birták a nagy birtokok művelését. 3 évig éltek kemény kisgazda életet. A birtok fennmaradó részét a Magyar Posta kapta meg használatra. Gazdasági eszközökkel segitette a kisgazdák életét, használatra biztositott egy traktort, egy cséplőt, 10 pár lovat, 10 cug ökröt szekerekkel (1 cug=4 ökör) 1948-ban az állami gazdaságok szervezésekor felfigyeltek az itteni kiváló termőtalajú területre is és a volt Metternich uradalmon létrehozták a Dávid-majori Állami Gazdaságot. Ezek az intézkedések gyökeresen megváltoztatták az addig csendes, nyugodt major életet. A gazdaság létrehozásával új munkahelyek létesültek más településekről érkező szakemberek számára is. Ennek következtében lakásokra volt szükség, igz megkezdődtek az épitkezések. A szolgálati lakásokat lassan az önerőből épitett lakások is követték. Az Újtelepen 25 ház készülődött 4 új utcát alkotva. Társadalmi munkára önként, szivesen jelentkeztek az emberek, igz lettek utak, járdák. 1952-ben rendelő is létesült, de ggyszerért még Bicskére kellett menni. Sok fiatal kihasználva a vasút adta lehetőséget, Budapestre járt be dolgozni különböző gyárakba. A Dávid-majori gazdaság egy nagy gazdasággá fejlődött (Herceghalmi Kisérleti Gazdaság) és a településre később kiköltöző Állattenyésztési Kutató Intézet kisérleti bázisaként működött számos munkalehetőséget biztositva az itt élőknek.

A 70-es években épült az ÁKI fő épülete, valamint egy genetikai kisérleti épület a HKG számára. Megkezdték a dolgozók lakáskérdésének megoldását, két háromszintes emeletes lakóház késült a mai Liget utcában. Az Újtelepi vizhálózat bővitése a társadalmi munkának köszönhetően 40 ezer forinttal kevesebbe került. A fiatalok kikapcsolódását az évek óta működő ifjusági klub biztositotta, melynek feladata a gazdaságban dologzó fiatalok politikai, társadalmi és kulturáils igényeinek kielégitése volt. 1975-ben egységes házszámtáblák segitették az eligazodást az idegenek számára. A HKG az egészségügy részére egy új orvosi rendelőt épitett. A következő évben bővitették a pedagóguslakásokat. Az iskola azonban még mindig csak öt tanteremből állt, szertár, tornaterem nem volt. A tanitás reggel 8-tól délután 5-ig váltott műszakban folyt. Az ezt követő esztendőben korszerűsitették az épületet, parkettázták a termeket jelentős társadalmi munka igénybevételével. A pedagógusok bejárási nehézségeit a két pedagóguslakás könnyitette meg. Egy füvesitett futballpálya lehetőséget adott a sportolni vágyók számára, de a salakos pálya testnevelés órákra már nem volt alkalmas.

A háromszintes házak mellé két kilenclakásos tömb is került. A Richárd-majorban élők végre telket vehettek a faluban. A családok életének könnyebbé tételére elkezdődött az óvoda épitése, amely 50 férőhelyes és két foglalkoztató teremből áll. 1979-ben megtörtént a Herceghalom külterületén lévő lakott településrész belterületbe csatolása és a belterületi határvonal megállapitása. A 80-as években a „több lábon állás érdekében”, hogy több nyereséghozó hely legyen, a HGK folyamatosan bővitette melléküzemágainak sorát. Egy folyékony műtrágyagyártó üzem és egy illóolaj-lepárló létrehozása mellett felújitották a Lohmann-telepet és korszerűsitették a dávid-majori szarvasmarha-telepet. 1985-ig Herceghalom Biatorbágy csatolt községe volt. Ezután önálló elöljárója és 4 tanácstagja lett. A lakosságot érintő ügyeket itthon lehetett már intézni, hetente háromszor. Az iskola búvitésének kivitelezése is a Gazdaság nevéhez fűződött. A község lakosai társadalmimunkával segitették az épitkezést. 4 új tanteremmel, ugyanannyi szertárral, egy tágasabb nevelői szobával, igazgatóhelyettesi és igazgatói irodával bővült. A padlástér úgy lett kialakitva, hogy a későbbi igények fellépésével újabb tanteremként átalakitható legyen. Az illemhely is bekerült az új épületszárnyba. A kétműszakos tanitást felváltotta az egyműszakos oktatás. Ezzel egyidőben nagyobb lehetőség nyilt szakköri foglalkozások működtetésére. (17. melléklet)

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki